Dell: növekvő bevétel, csökkenő nyereség
A számítógépes komponensek és rendszerek gyártásával foglalkozó Dell (DELL) a 2012-es fiskális évi negyedik negyedéves eredményeit, melyek nem igazán kápráztatták el a befektetői közönséget.
A bevételek jól alakultak, azok 2,2%-al 16,03 milliárd USD-ra nőttek, ezzel sikerült felülmúlni a várt 15,97 milliárd USD-t.
A tiszta nyereség már viszont csalódást keltő volt, mivel az az elmúlt évhez viszonyítva 17%-al 764 millió USD-ra csökkent (részvényenként 0,43 USD), így jócskán elmaradt a várt 852 millió USD-tól (részvényenként 0,46 USD).
Az eredményekre rossz hatással volt a PC-k iránti csökkenő kereslet, mely megmutatkozik a fogyasztóknál és a közszférában is. Pozitív trendet tudott felmutatni a vállalati szektor, mely növekvő bevételeket tudott produkálni. A megjelent számok egyelőre nem igazolják a társaság stratégiáját, mely a kiadások csökkentésével a hatékonyságot próbálja növelni és az optimista befektetők ennek reményében idén 25%-al magasabbra hajtották az árfolyamot. A nyereséget az Apple (AAPL) felőli kemény konkurencia is korlátozza, mivel azok iPad-jei jelentősen visszafogják a hagyományos laptopok értékesítéseit.
Az eredménybeszámoló előtt az elemzői ajánlások között a vételiek voltak fölényben.
A Dell részvényei tegnap a zárás utáni kereskedésben 5,05%-al 17,29 USD-ra csökkentek.
Forrás: Bloomberg, Dell
Miloslav Veselý
E hírt a Fio o.c.p., a.s. a Fio banka, a.s.-től vette át.
A Fio o.c.p., a.s. felügyeleti szerve a Národná banka Slovenska (Szlovákia Nemzeti Bankja).
Nyilatkozat a befektetési ajánlások tisztességes ismertetéséről
Legújabbak:
- TradeFio – 400 darab DLG részvény vétele
- Részvénypiaci kitekintés
- Részvénypiaci kitekintés
- A meleg időjárásnak köszönhetően növelte nyereségét a Target
- Részvénypiaci kitekintés
- TradeFio – 500 darab Erste Bank részvény vétele (BAAERBAG)
- Részvénypiaci kitekintés
- A német részvények számára nem igazán sikerült jól a hét kezdete
- Az Erste élen a csökkenésben
- Részvénypiaci kitekintés